Hatodik - Bajban vagyok

Sziasztok, drágáim!
Először is üdvözlöm az új tagokat. Mint tudjátok - vagy nem - nem rég létrehoztam egy facebook csoportot. Csatlakozzatok ott több információt tudhattok - majd - meg és egymást is megismerhetjük. Mert, hogy én kíváncsi vagyok rátok.
Na és a rész. Mivel én már a huszonkilencedik fejezet írom így sokkal előtettek járok. Indítok egy szavazást még a mai nap folyamán ahol arról kell döntenetek, hogy a részek milyen gyakoriak legyenek. Na a lényeg, hogy remélem tetszik majd nektek ez a fejezet és hagytok is nyomot magatok után. Jó olvasást és kellemes hétvégét puszi, Maya.

Stockholm, Svédország

Az utolsó simításokat végzem, magamon mikor a szoba ajtaja kivágódik és Zayn lép be rajta. Furcsa pillantást vetek rá majd az órára.

- El fogok késni – kiáltok fel idegesen és a zsebembe gyűröm a szükséges dolgokat.

- Nem mehetsz el – szól rám Zayn – ötperces ismeretség után egy vadidegennel egy buliba.

- Nem vagy az apám – szólók rá halkan kissé dühösen. – Szóval elmegyek – kerülöm ki és pillantok, alatt a lépcsőkön trappolok lefelé.

A hallban egyből kiszúrom a hangos társaságot és feléjük indulok. Dylan, akit ma délelőtt a medencénél ismertem meg egy puszival köszönt.

- Mehetünk? – kérdezi, és már húz is azt ajtó felé.

Hát majd megismerem a többieket is – gondolom – nem kell őket bemutatni. Talán még se volt jó ötlet eljönni egy vad idegen társasággal. Nem, jól fogom érezni magam és megmutatom Zaynnek, hogy nem kell féltenie folyton.

A hely kívülről egy lepukkant kocsmára hasonlít, és hát belül sincs sokkal jobb állapotban. Az emberek részegen vonaglanak a tánctéren. Egyáltalán nem szégyenlősek.  A társaság, akivel jöttem már csont részeg és nem fogják vissza magukat. Hangosak és épp ott falják vagy tapogatják, egymást ahol érik. Undorító. Kezdek rosszul lenni.

- Táncoljunk – ránt fel hirtelen Dylan, tiltakozni sincs időm.

Szorosan magához húz és erősen tart. Kezei bárminemű tiltakozásomra végig járják a testem. A fenekembe és a combomba markol, míg ágyékát nekem dörgöli. Hányingerem van.

- Ez fáj! – kiáltok fel, ahogy ajkai durván szívni kezdik a nyakam. A hangom elnyomja a hangos zene, magam vagyok. – Engedj el! – lököm el magamtól teljes erőmből. Neki esik, a mögötte áloknak a döbbenetét kihasználva fordulok meg és sietek az ember tömegen át a kijárat felé.

Mélyen szívom magamba a friss levegőt. Lerohanok a lépcsőn egyenest a taxi felé, amiből egy hangosabb társaság száll ki. Amint becsapom, az ajtót már diktálom is a címet és megígérem a sofőrnek, ha siet, busás borra valót kap. Egy köteg pénz nyomok a negyvenes pasi kezébe és kiszállok. Kifújom magam a hajam és a ruhám megigazítom, hogy ne legyek annyira zilált és ne látszódjon a folt a nyakamon.

A tükörbe nézve megijedek a saját magamtól. A szemeim karikásak az arcom nyúzott a hajam egy kupacban hever a fejem tetején. Szó mi szó nem aludtam túl jól. Ledobom a ruháimat és beállok a zuhany alá. Vagy félóráig ásztatom magam és a hajamat is kétszer átmosom, hogy eltűnjön belőle a pia szag. Ezeket hiába tüntetem, el a nyakamon lévő foltokkal nem tudok mit kezdeni. Idegesen túrok a hajamba ilyenkor nincs nálam alapozó, nem is használok. Sietve kapom magamra a fogason lévő szállodai köntöst megigazítom, hogy mindet fedjen és kilépek szobába. A lakosztályban csend van reggel nyolc óra lévén nem is csoda. Lehajolok egy párnáért, amit a kanapéra dobok majd folytatom az utam Liamék szobája felé. Sophia remélem, tud segíteni. Halkan kopogok be remélve, hogy már fent vannak. Liam engedélyére halkan nyomom le a kilincset. A fiú nagy fehér ágyból teljesen kitűnik barna bőre fekete boxere és sapkája miatt. Szemöldök ráncolva nézek rá érdekes szerelés.

- Szia – köszönök csendesen. – Reméltem, hogy fent vagytok. Sophia? – kérdezem.

- Itt vagyok – lép ki a fürdőből. – Szia – mosolyog, de arca hamar elkomorul. – Mi van a nyakaddal? – akaratlanul is oda kapok. Talán a köntös félre csúszott mikor lehajoltam.

- Öhm, ezért jöttem. Van alapozód? – makogom zavartan.

- A tegnapi srác volt? – hallom meg Li hangját.

- Kérlek, ne mond el Zaynnek – fordulok felé szinte könyörögve. Aprót bólint, de látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.

Sophia hamar elintézte a foltokat a nyakamon. De az időt rendesen húzta azzal, hogy mindent kiszedett belőlem.

- A szád is…

- Nem, nem – rázom meg a fejem megérintve ajkamon a lila foltot. – Szokásom ilyeneket csinálni, ha nem alszom jól – vonok vállat és felállok a vécé tetejéről. – Kösz mindet – nézek rá hálásan.

Sietve kapok magamra egy barack színű rövid nacit és egy fekete Ramones-es pólót a hajam átfésülöm majd a papucsomba is belebújok. A telefonomat felkapva sietek a többiek után, akik már lent vannak.

A mi társaságunk a leghangosabb, de ez senkit se zavar. Nevetve esszük, a reggelinket miközben tök átlagos dolgokról beszélgetünk. Mintha nem mi lennénk a One Direction, Eleanor Calder, Sophia Smith és én Zayn Malik mostoha tesója. Csak egyszerű tinik vagyunk kicsit más élettel.

- Niall te hova mész? – kérdezem a fiút reggeli után.

- Nem tudom – vont vállat. – Csak nincs kedvem a szobában ülni.

- Remek. Mehetek? – siettem mellé.

- Persze – bólint mosolyogva.

Szerencsére oda kint nincs sok rajongó így simán el tudunk indulni és a velünk lévő testőrnek sincs dolga. Niallnak fogalma sincs, mit akar, így csak megyünk a vak világba és néha megállunk megnézni egy-egy boltot.

- Mi volt az este? – kérdezi, hírtelen mire én megtorpanok, majd el is indulok újra.

- Semmi – hazudom és inkább a macskaköves utat tüntetem ki a figyelmemmel. – Buliztunk haza jöttem, ennyi – zavartan eltűrök egy tincse az arcomból.

- Lin szarul hazudsz – közli halványan mosolyogva.

- Te is – vágom rá. – Liam elmondta, ügye? – sóhajtok fel. Kinyírom.

- Nem akarta, de láttam rajta, hogy van valami…

- De nincs semmi – csattanok fel. Jó néhány szempár ránk irányul és Frank a testőr is közelebb jön. Mintha az éppen elhaladó nagymama mellettünk akkora veszélyt jelentene. – Figyelj, Ni – vékonyítom, el a hangom miközben a kezébe csimpaszkodom – ne mond el Zaynnek. Kérlek – meresztek rá kiskutya szemeket.

- Rá fog jönni és akkor még dühösebb lesz, hogy nem mondtad el, de… Rendben tartom a számat – adja meg magát, hálám jeléül puszit nyomok az arcára.

- Köszönöm.

Megállunk egy fagyizónál ahol Niall vesz vagy nyolc gombócot, míg én kettőt. Persze nekem kell fogni mikor, leáll a rajongókkal így a kezem a meleg miatt tiszta fagyi lesz. Egyre több lány gyűlik körénk és kezdem unni az ácsorgást így egy pad felé veszem az irányt. Az egyik kis visítozó lánynak sikeresen nekem jön így az egész pólómra rá kerül a hideg édesség.

- Kösz nagyon kösz – dühöngök, miközben megpróbálom leszedni magamról a fagyit, ami már a kukában, olvad tovább. – Niall leléptem – kiabálok a fiúnak. Vagy meg hallja vagy nem, de én elindulok egy üres taxi felé.

- Meg jöttünk! – szól rám kissé ingerülten a sofőr.

- Basszus – tapogatom a zsebemet. – Egy pillanat – szólók az ideges pasinak. Előkapom a telefont és tárcsázom Liamet. – Szia Li – köszönök vidáman. – Háj, itt vagyok a szálloda előtt egy taxiban és nincs nálam pé….

- Megyek – hallom sóhaját és már bontja is a vonalat. Pár perc múlva kopognak az első ablakon és Liam dugja be a fejét, amiből eső víz csöpög. Miután kifizette a fuvarom én is kiszállok a szakadó esőbe.

- Köszönöm – mosolygok rá, de ő nem viszonozza.

- Ugye tudod, hogy Zayn rohadt dühös? – túr a hajába.

- Mi miért? Elmondtad neki? – emelem fel a hangom és megdörgölöm az arcom.

- Nem, de a kis haverod nálunk járt – és ezzel megfordul és elmegy, míg én leforrázva állok az esőben. Bassza meg hatalmas nagy bajban vagyok.

Végül elindulok a bejárat felé. Teljesen eláztam. A hajamból és a ruhámból is csöpög a víz a padló szőnyegre. Lehet jobb lett volna Niallal maradni és akkor később ér fejmosás.